Obama:ne adják át magukat a kétségbeesésnek

Az Egyesült Államok nem olyan megosztott, mint látszik - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök negyvenperces, nagyhatású beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson.

528381
Obama:ne adják át magukat a kétségbeesésnek

    "Azért vagyok itt, hogy tanúsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, tudom, mert ismerem Amerikát, tudom, milyen hosszú utat tettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken" - fogalmazottObama. 
    Az elnök beszédét az Egyesült Államok egész lakossága feszülten várta, hiszen az országot tömegtüntetések és faji feszültségek tartják izgalomban. 
    Dallasban a rendőri túlkapások miatti múlt csütörtöki tüntetés idején egy orvlövész agyonlőtt öt rendőrt.
    Obama arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, és utasítsák el a reményvesztettséget, amely az elmúlt hét tragédiái után erőt vett az országon. 
   Obama leszögezte: soha nem sikerül megtörni ezt a veszélyes spirált, ha nem tudnak nyíltan és tisztelettel beszélni egymással azok, akik egymástól eltérően néznek ki, vagy egymástól eltérően gondolkodnak. Hangsúlyozta, hogy a rendőrök elsöprő többsége a hihetetlenül nehéz és veszélyes munkát korrekten és profi módon végzi, s ezért tiszteletet érdemel. Ugyanakkor szólt arról is, hogy amerikai állampolgárok évszázadokon keresztül szenvedtek faji megkülönböztetéstől, rabszolgaságtól és szegregációtól, s mindez pusztán a szegregációt tiltó törvényektől még nem tűnt el.
    Obama röviden elemezte a jelenlegi válság lehetséges okait is: beszélt arról, hogy nem fordítottak elég gondot és pénzt az iskolákra, hogy hagyták a szegénység térhódítását, azt, hogy egész negyedekben nincs megfelelő munkalehetőség, hogy az állam nem finanszíroz kábítószer-megelőzési és mentális betegségek kezelésére irányuló speciális programokat, vagy hogy túl sok a forgalomban lévő fegyver, amelyhez tinédzserek is könnyedén hozzájuthatnak. 
    Barack Obama előtt rövid, ékesszóló beszédet mondott George W. Bush volt elnök is, aki a családjával Dallas egyik elegáns elővárosában él. Személyes emlékeket is felidézve, láthatóan megrendülten beszélt, s mindenkit arra szólított, hogy legyenek egységesek a reményben. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy az amerikaiakat ismét szoros szálak fűzzék egymáshoz, elég emlékezniük arra, hogy kik is ők. "Minket soha nem a vérségi kapcsolatok vagy a kulturális háttér kötött össze, hanem a szellemiség, a közös ideálok iránti elkötelezettség" - hangoztatta Obama elődje.

Forrás: MTI



Még több hír