Végéhez közelednek az előválasztások az Egyesült Államokban

Az első eredmények alapján New Jerseyben Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül.

506374
Végéhez közelednek az előválasztások az Egyesült Államokban

Kedden az Egyesült Államok hat államában tartottak előválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton győzelmét jelezték az első felmérések. Brooklyni beszédében a volt külügyminiszter a demokraták elnökjelöltjének nyilvánította magát.

    A republikánus oldalon egyszerű volt a döntés: Donald Trumpnak már nincs pártbéli vetélytársa, így valamennyi keddi előválasztáson ő nyert. Az első eredmények New Jerseyből, aztán Dél-Dakotából és Új-Mexikóból érkeztek.A demokrata elnökjelölt-aspiránsok közötti versenyben New Jerseyben hirdettek először eredményeket, ahol az előválasztást Hillary Clinton volt külügyminiszter fölényesen nyerte meg, a voksok 63,6 százalékát szerezve meg, míg Bernie Sanderst a választók 36,4 százaléka támogatta.A keddi előválasztások még nem zárultak le - a legtöbb delegátust küldő Kaliforniában az időeltolódás miatt még tartott a választás -, amikor a New York államban lévő Westchesterben Donald Trump elmondta győzelmi beszédét.
    A republikánusok várható elnökjelöltje ezúttal nem szabadon, hanem súgógép segítségével beszélt, s a gondosan felépített beszédben magát az átlag-amerikaiért küzdő elnökjelöltnek állította be.

Nem lép vissza Hillary Clinton volt külügyminiszter javára Bernie Sanders szenátor a Demokrata Párton belül az amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben. A szövetségi fővárosban, Washington DC-ben június 14-én lesz az előválasztási folyamat utolsó állomása, a pennsylvaniai Philadelphiában pedig a demokraták országos elnökjelölt-állító konvencióját tartják július közepén. 

Forrás: MTI



Még több hír