Megnyílt a Wanda City szabadtéri témapark, a Disney nagy riválisa Kínában

A kelet-kínai Nancsangban a hétvégén nyílt meg a Wanda City elnevezésű szabadtéri szórakoztatóipari témapark, a Disney nagy riválisa.

499945
Megnyílt a Wanda City szabadtéri témapark, a Disney nagy riválisa Kínában

A Wanda Cityt Kína leggazdagabb embere, Vang Csien-lin több mint 3 milliárd dolláros (848 milliárd forintos) beruházással valósította meg: hullámvasutak, bevásárlóközpontok és egy óriási akvárium is helyet kapott a területén - ismertette a BBC News.
    A tulajdonos elmondta: a szórakoztatóközpontot azzal a céllal hozta létre, hogy a nyugati importtól elmozdulva a kínai kultúrán alapuló globális brandet alapozzon meg.
    A Wanda City kínai témájú attrakciókkal vonzza a közönséget, közük "porceláncsészés"-körhintával és bambuszerdővel, de a világ legnagyobb óceáni akváriumába is el lehet látogatni.
    Az amerikai Disney vállalat júniusban nyitja meg Sanghajban saját hasonló témaparkját. Az 5,5 milliárd dollárból (1554 milliárd forintból) megépített létesítmény a párizsi, a tokiói és a hongkongi után a Disney negyedik, Amerikán kívül létrehozott témaparkja. 
    A nancsangi után a Wanda Group 2020-ig további mintegy 15 ilyen szórakoztató témaparkot akar nyitni kínában.

Forrás: MTI



Még több hír