Visszafogták az antibiotikumok felírását a kínai orvosok

Radikálisan csökkentették az antibiotikumok felhasználását a nagyobb kínai kórházakban.

496983
Visszafogták az antibiotikumok felírását a kínai orvosok

    Az országos monitoring hálózat szerint 2012-höz képest mintegy 40 százalékkal kevesebbet írnak fel az orvosok - közölte a China Daily című angol nyelvű napilap egy szakértőre hivatkozva.

    Hsziao Jung-hung professzor, az "ésszerű gyógyszerfelhasználás" országos bizottságának tagja múlt év végi statisztikákat idézett.
    Korábbi kutatások megállapították, hogy Kínában használják a legtöbb antibiotikumot, 2013-ben 162 ezer tonnát, ami a világfogyasztás mintegy fele. Ezzel egyidejűleg arra a következtetésre jutottak, hogy feleslegesen írják fel a humán- és állatgyógyászatban egyaránt használt ilyen gyógyszerek körülbelül 40 százalékát.
    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése két éve még azt állapította meg, hogy az orvosok a járóbeteg rendeléseken megjelenő betegek felének antibiotikumot írtak fel. Egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett kínaiak kétharmada vélte úgy, hogy az antibiotikumok jók a megfázásra és az influenzára, egyharmaduk hitt abban, hogy fejfájásra is alkalmazhatók.
    A felhasználást 2012-től központi intézkedésekkel igyekeztek visszaszorítani és az általános kórházi tapasztalat is azt mutatja: az orvosok immár nem részesítik előnyben ezeket a gyógyszereket. Kínában, különösen a nagy városokban kórházak látják el a betegeket, nem körzeti orvosok vagy rendelőintézetek.
    Egy másik idézett szakértő szerint a mára kialakult helyzet - a kedvező tendenciák ellenére - korántsem megnyugtató. Egyrészt egyes térségekben immár jelentős mértékben antibiotikumokkal szennyezett a talaj és a víz, másrészt az agrárágazatban nem érvényesítettek hatékony intézkedéseket, ezért különösen a baromfi iparban közismerten túlzott gyógyszerfelhasználás révén a fogyasztóknak továbbra is antibiotikum jut a szervezetükbe. Ezáltal náluk is fennáll a veszélye annak, hogy idővel rezisztenssé válnak.
    Egy nemzetközti felmérés a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy az antibiotikum-rezisztencia fokozatos kialakulása következtében 2050-re Kínában évente 1 millió ember halhat meg.

Forrás: MTI



Még több hír