A munkáspárti Sadiq Khan London új polgármestere

Az ellenzéki Munkáspárt képviselője, Sadiq Khan London új polgármestere.

485827
A munkáspárti Sadiq Khan London új polgármestere

A végleges és hivatalos adatok szerint Khan jelentős előnnyel győzött: a voksok 56,8 százalékát kapta.
Khan fő vetélytársa az indulók népes mezőnyében Zac Goldsmith, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt, akire a választók 43,2 százaléka szavazott.
A brit fővárosnak nyolc év óta először van ismét baloldali polgármestere. Sadiq Khan egyben az első muszlim a londoni városháza élén.
A 45 esztendős Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként, meglehetősen szerény körülmények között, egy tanácsi szociális bérlakásban élő nyolcgyermekes családban nevelkedett. Néhai édesapja londoni buszsofőr volt, édesanyja varrónő.
Sadiq Khan szombat hajnali rövid győzelmi beszédében is utalt erre, hangsúlyozva: a kampány nem volt mentes "vitatható elemektől", de ő és stábja pozitív kampányt folytatott, és büszke arra, hogy London a félelemkeltéssel szemben a reményre, a megosztottság helyett az egységre szavazott.
A londoni polgármesteri hivatal visszahódítása a konzervatívoktól komoly politikai trófea a 2010 óta ellenzékben politizáló Munkáspárt számára, és valamelyest ellensúlyozza a Labour Skóciában elszenvedett súlyos kudarcát.
A szintén csütörtökön tartott skóciai parlamenti választáson ugyanis váratlanul jó eredményt ért el a Konzervatív Párt, amely 31 képviselői mandátumot szerzett a 129 tagú edinburghi parlamentben, kétszer annyit, mint az előző skóciai választásokon, és így a kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) első számú ellenzéki pártjává vált.
A Munkáspárt - amely az SNP felívelése előtt a domináns párt volt Skóciában - ugyanakkor 13 mandátumos veszteséggel és 24 képviselői hellyel a harmadik helyre szorult vissza.

Forrás: MTI



Még több hír