Megtartotta első ülését az új szlovák kormány

A múlt héten kinevezett új szlovák kormány szerdán megtartotta első ülését, amelyen Robert Fico harmadik kabinetje a kormányprogram előterjesztésének és jóváhagyásának időpontjáról hozott döntést.

461351
Megtartotta első ülését az új szlovák kormány
A döntés szerint az egyes minisztereknek jövő szerdáig kell benyújtaniuk a szaktárcájukhoz tartozó programpont-javaslatokat, s azokról legkésőbb április 13-ig tárgyalni és várhatóan dönteni is fog a kabinet. A kormányprogram azokra az elsődleges célkitűzésekre épül majd, amelyekről két hete egyezett meg a kormánykoalíció négy pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most-Híd és a Háló (Siet).
A vonatkozó szlovák szabályozás szerint az új kormány tagjainak kinevezését követően a kabinetnek harminc napja van arra, hogy beterjessze programját a 150 fős pozsonyi parlamentnek, amely annak jóváhagyásával a kormánynak is bizalmat szavaz. Robert Fico új kormányának tagjait egy hete szerdán nevezte ki Andrej Kiska szlovák államfő, közvetlenül az után, hogy elfogadta a távozó kabinet lemondását.
Az új kormányban a régi-új miniszterelnök Robert Fico pártjának, az Iránynak hét minisztere lesz, ezek között van az összes kulcstárca. A koalíció második legerősebb pártja az SNS három, a Most-Híd két, a Háló pedig egy minisztériumot kapott.

Forrás: MTI



Még több hír