Az ILIÁ-t nem lehet csupán katonai úton legyőzni

Az ILIÁ terrorszervezetet nem lehet pusztán katonai úton legyőzni, jelentette ki az ENSZ főtitkára

460670
Az ILIÁ-t nem lehet csupán katonai úton legyőzni

Az Irakban hivatalos tárgyalásokat folytató ENSZ-főtitkár, Ban Ki-mun az iraki parlamentben tartott beszédében hangsúlyozta: az ILIÁ-t nem lehet pusztán katonai úton legyőzni, hanem a nép felé fordulva, a radikalizálódást megelőzve, és a problémát a gyökereinél megoldva kell kezelni.

Ban felhívást intézett az iraki vezetőkhöz, hogy a nemzeti érdekek figyelembe vételével alakítsanak ki jövőképet, és vezessenek be reformokat az igazságügyi rendszerbe. Hangsúlyozta: a nemzetközi közösség és az ENSZ is eltökélt az ILIÁ fennhatósága alól felszabadított területek egyensúlyának kialakításában, és olyan fejlesztése programok megvalósításában, amelyek lehetővé teszik, hogy az innen elmenekült lakosság visszatérhessen.

Ban főtitkár egyben felhívást intézett a szomszédos országokhoz és a nemzetközi közösséghez is, hogy támogassák Irakot az ILIÁ ellen folytatott harcban, az iraki országgyűlés tagjait pedig arra hívta, hogy harcoljanak a korrupció és megvesztegetés ellen.



Még több hír