20 ezer katonai uniformist megpróbáltak eljuttatni az ILIÁ-nak

Használtruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az ILIÁ terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben.

444629
20 ezer katonai uniformist megpróbáltak eljuttatni az ILIÁ-nak

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a terepszínű katonai gyakorlóruhákat, más, hétköznapi ruhák alá rejtették összesen három konténerben, amelyek közül kettőt Valencia, egyet pedig Algeciras kikötőjéből akartak eljuttatni hajóval a közel-keletre.
A ruhákat és a konténerben talált egyéb kiegészítőket az ILIÁ tagjai mellett az al-Nuszra Front fegyvereseinek szánták - állítja a tárca, hozzávéve, hogy a lefoglalt holmikkal egy egész hadsereget fel lehetne szerelni.
A terroristákat támogató csoport cégeken keresztül intézte a felszerelések beszerzését és célba juttatást, tevékenységükként használtruha import-exportot jelöltek meg.
A csoport február elején letartóztatott hét tagját azzal vádolják, hogy segélycsomagnak álcázva fegyvereket és pénzt küldtek a terroristáknak.
Spanyolországban gyakoriak a feltételezett terroristákkal és támogatóikkal szembeni akciók. Idén eddig 13 embert tartóztattak le a hatóságok a terrorszervezetekhez fűződő kapcsolata miatt.

Forrás: MTI



Még több hír