Európa nem függetlenítheti magát a Közel-Kelettől

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az 52. Müncheni Biztonsági Konferencián szólalt fel

432796
Európa nem függetlenítheti magát a Közel-Kelettől
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini az 52. Müncheni Biztonsági Konferencián szólalt fel.
Mogherini megköszönte a házigazdának, hogy a menekültválságon kívüli témában is engedélyezték hozzászólását. Elmondta, hogy a tavalyi év során és idén is hosszú órákon keresztül folytak Iránnal az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások, 2015-ben viszont sikerült a programmal kapcsolatban megegyezésre jutni Iránnal.
Az atomtárgyalások még 2003-ban kezdődtek el, és 12 év után sikerült az alkudozást befejezni – az iráni tárgyalások a felek diplomáciai egyezségével végződtek.
Miután Szíriában már 5 éve tartott a háború, az ENSZ Biztonsági Tanácsának sikerült decemberben közös döntésre jutnia: „Ha a térség minden szereplője együttműködik, és be is tartja azt, amiben sikerül megegyezni, akkor megvan a lehetőség arra, hogy Szíriában új fejlemények történjenek. Tudnunk kell, hogy Európa is ennek a térségnek a része. Európaként nem vagyunk függetlenek a Közel-Kelettől” - hangsúlyozta Mogherini.
A 2015 júliusában Iránnal kötött nukleáris egyezmény kapcsán hozzátette: „Az Iránnal között szerződés egy lehetséges háborút előzött meg. Politikai bátorságot mutattunk vele. Ezzel az egyezménnyel közösen építhetjük a jövőt!”
Mogherini azt is hangsúlyozta, hogy Európa szempontjából rendkívül fontos az Irán és Szaúd-Arábia közötti lehetséges konfliktus megelőzése: „Egyensúlyt kell kialakítanunk. A térség lakosságának határozottnak kell lennie a jövőjükkel kapcsolatban. A szunniták és síiták évszázadokon keresztül békében éltek egymás mellett. Ez ismét lehetséges. A társadalomban évszázadok óta megvannak a politikai biztonság példái. Ez nagyon is lehetséges” - hangsúlyozta Mogherini.


Még több hír