Növelné az amerikai hadsereg költségvetését Washington

A Pentagon négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést - közölte a védelmi miniszter Washingtonban

426754
Növelné az amerikai hadsereg költségvetését Washington

A Pentagon négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést - közölte a védelmi miniszter Washingtonban, a gazdasági klub rendezvényén. A klubot az 1980-as évek közepén alapították, hogy lehetőséget teremtsenek a gazdasági-üzleti élet és a politika szereplőinek vélemény- és tapasztalatcseréjére. Ashton Carter elmondta, "meg kell mutatnunk lehetséges ellenfeleinknek, hogy ha háborút indítanának ellenünk, nekünk megvan a képességünk annak megnyerésére". Carter hozzátette, javasolja majd, hogy az ILIÁ terrorszervezet elleni küzdelemre az eddiginél 50 százalékkal többet, 7,5 milliárd dollárt költsenek. Elmondása szerint az amerikai harci repülők olyan nagy mennyiségű bombával és rakétalövedékkel támadták a terroristákat Irakban és Szíriában, hogy kezdenek kifogyni egyes típusokból. Közölte, hogy 2017-ben 1,7 milliárd dollárt terveznek ilyen jellegű beruházásokra.A védelmi miniszter az elmúlt fél évben kelet-európai látogatásain és a NATO-tanácskozásokon egyaránt arról biztosította a térséget, hogy Washington kész a további, kibővített katonai támogatásra.
Ashton Carter kitért arra is, hogy a hosszú távú fenyegetések elhárítása érdekében növelni szeretné a legmodernebb technológiákra és a haderő modernizálására szánt kiadásokat.
Az amerikai védelmi minisztérium 2017-es költségvetésére vonatkozó javaslatot jövő héten, a kormány költségvetési javaslatának részeként terjesztik be.

Forrás: MTI



Még több hír