Először készül amerikai mecsetbe látogatni Barack Obama

Az amerikai elnök jövő szerdán ellátogat Baltimore-ban a muzulmán közösségi házba, ahol a többi között mecset is működik. A bejelentésnek máris élénk sajtóvisszhangja van

425928
Először készül amerikai mecsetbe látogatni Barack Obama

A Baltimore nyugati részén található iszlám ház az Egyesült Államok keleti partjának egyik legnagyobb muzulmán központja, amely - ahogyan a The Washington Post című napilap idézi a központ vezetőjét - "a különböző hátterű, gyarapodó lélekszámú muszlim közösség eligazodási pontjává kíván válni a befogadás és tolerancia szellemében".
Barack Obama a Fehér Ház hivatalos jelentése szerint azért látogat el a központba, hogy kifejezze elismerését mindazért, amit a muszlim amerikaiak tettek az Egyesült Államokért. Az elnök ugyanakkor e vizitjével is demonstrálni szeretné a vallásszabadság fontosságát.
"Az elnök hisz abban, hogy nemzetünk egyik legnagyobb ereje éppen különbözőségeink gazdagságában rejlik, abban, hogy a különböző hitben élő és különböző hátterű amerikaiak képesek együtt élni, s hogy mindannyian ugyanahhoz az amerikai családhoz tartozunk. Ahogyan az elnök fogalmaz: a muszlim amerikaiak barátaink és szomszédaink, munkatársaink és sporthőseink, és ők azok a férfiak és nők is, akik egyenruhában védik hazánkat" - olvasható a Fehér Ház közleményében.


Forrás: MTI





Még több hír