Ismét könnygázt vetettek be a macedón-görög határon

A macedón rendőrség ismét könnygázzal fékezte meg a gazdasági bevándorlónak minősített migránsokat a macedón-görög határon, mert azok a tiltás ellenére megpróbáltak bejutni az országba - számolt be róla honlapján a szerbiai közszolgálati televízió.

399789
Ismét könnygázt vetettek be a macedón-görög határon

A macedón hatóságok november 19. óta csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedik be az országba, akik már rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal. A főleg pakisztániakból álló türelmetlen tömeg megpróbálta megkerülni a határon építés alatt álló kerítést, a hatóságok ekkor vetettek be könnygázt, illetve az egyik rendőr a levegőbe lőtt.
A görög kormány igyekszik meggyőzni azokat, akik a határon rekedtek, hogy forduljanak vissza, és kérjenek menedéket Görögországban, a migránsok azonban Nyugat-Európába szeretnének jutni.
A határon a tervek szerint egy héten belül 50 kilométer hosszú kerítés épül, amelyből eddig körülbelül 15 kilométer készült el.

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír