Meg kell előzni a civil veszteségeket

Az ENSZ szerint Oroszországnak mindent meg kell tenni, hogy kímélje a lakott településeket, és megelőzze a civil veszteségeket

368170
Meg kell előzni a civil veszteségeket

Stephane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője az AA hírügynökség türkmén falvak elleni támadásokra vonatkozó kérdésére sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet a szíriai polgári lakosság védelmének fontosságára. Emellett elmondta, hogy Oroszországnak és a többi, légi hadműveleteket végrehajtó országnak minden szükséges óvintézkedést meg kell tennie, hogy kíméljék a civil lakosság által lakott területeket, és megelőzzék a civil veszteségeket.
Dujarric nyomatékosan kiemelte, hogy minden hadműveletet a nemzetközi jognak megfelelően kell lefolytatni. „Az erőszak alkalmazása akár a légi, akár a szárazföldi hadműveletek során újabb, eddig nem látott méretű menekülthullámot indíthat be” - mondta a szóvivő.
Az elmúlt napokban a szíriai rezsim és az orosz erők Türkmén-hegy környékén történt támadásai miatt a helyi türkmén lakosok arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonaikat, és Törökországba meneküljenek.


Címkék:

Még több hír