Kerry is részt vesz a bécsi Szíria-konferencián
John Kerry amerikai külügyminiszter is részt vesz az EU külügyminisztereinek Szíriával kapcsolatos bácsi konferenciáján.
Az USA Külügyminisztériumának bejelentése szerint John Kerry amerikai külügyminiszter is részt vesz az EU külügyminisztereinek Szíriával kapcsolatos bácsi konferenciáján.
Az amerikai Külügyminisztérium szóvivője, John Kirby elmondta, hogy Kerry külügyminiszter a hét során először Tunéziába utazik, onnan pedig Bécsbe, ahol két- és többoldalú tárgyalásokat folytat majd a szíriai válság témájában. Kirby hozzátette, hogy hamarosan pontosabb tájékoztatást is közölnek azzal kapcsolatban, hogy a csütörtöki napi tárgyaláson milyen témákról lesz szó, és kik fognak részt venni rajta.
Kirba egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy Irán vagy Szíria képviselői jelen lesznek-e az ülésen, azonban felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a szíriai felkelők összefogjanak, és hogy azt várják, hogy „akárcsak korábban, a miniszterek foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy kikből állnak a felkelők, és hogyan lehetne őket is a tárgyalóasztalhoz ültetni”.