A Népi Mozgalom élére állt Basescu

Traian Basescu volt román államfőt a védnökségével alakult párt elnökévé választották

358286
A Népi Mozgalom élére állt Basescu

Hivatalosan is a védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt élére állt Traian Basescu volt román államfő.

A pártot Népi Mozgalom Pártja (PMP) néven két éve szervezték meg az akkor még államfő Basescu legközelebbi hívei, miután korábbi pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) már nem volt hajlandó követni az államfő útmutatásait.
A PMP mostani kongresszusán Népi Mozgalomra (MP) egyszerűsítette a párt nevét, és Eugen Tomac eddigi elnököt ügyvezetővé választotta.
A PMP korrupciós perekbe bonyolódott első elnöke, Elena Udrea, aki miatt Basescu hátat fordított a PDL-nek, nem jelöltette magát semmilyen tisztségre.
Basescu "Az én Romániám" című pártelnöki programjában Románia korszerűsítésének folytatását ígérte. Azt mondta, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a "rendszert".
Romániában jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat tartanak. A közvélemény-kutatások a két nagy párt - a PSD és a PNL - mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) jósolnak biztos parlamenti képviseletet. Basescu pártpolitikai szerepvállalását több elemző annak tulajdonítja, hogy az MP, amely a tavalyi európai parlamenti választáson a voksok 6 százalékát szerezte meg, a felmérések szerint már nem lépné át az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt.

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír