Netanjahu Abbászt okolta az erőszakért

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Mahmúd Abbász palesztin elnököt tette felelőssé az erőszakhullám kiterjedéséért Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral tartott kedd esti jeruzsálemi sajtótájékoztatóján.

356845
Netanjahu Abbászt okolta az erőszakért

Netanjahu az izraeli közszolgálati rádió beszámolója szerint azzal vádolta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy az "ILIÁ-hoz és a Hamászhoz csatlakozott azzal a hazug váddal, miszerint Izrael az al-Aksza mecsetet fenyegeti". Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izrael az összes vallás szent helyeit védi, és elkötelezett a status quo fenntartásán a Jeruzsálem óvárosában lévő Mecsetek terén, másik nevén a Templomhegyen.
Az ENSZ főtitkára elítélte a civilek elleni merényleteket, valamint rámutatott, hogy a merényletek nem légüres térben történtek, és arra szólította fel a feleket, hogy folytassák a tárgyalásokat a megszállás befejezése, illetve annak érdekében, hogy mindkét nép törekvései megvalósuljanak.
"Nehéz idők ezek az izraeliek és a palesztinok számára. Annak reményében jöttem, hogy együtt elérhetjük az erőszak lezárását, a feszültség enyhítését és megkezdhetjük a béke hosszú távú helyreállítását" - mondta Ban Ki Mun.
Az izraeli kormányfő a megjelent zsidó vezetők előtt kijelentette, hogy Hitler eredetileg nem kiirtani, hanem csak száműzni akarta a zsidókat, és csak Hadzs Amin Al Husszeini jeruzsálemi mufti indítványára döntött megsemmisítésük mellett.
"Hitler nem akarta kivégezni akkoriban a zsidókat, hanem ki akarta űzni őket. Hadzs Amin Al Husszeini Hitlerhez ment, és azt mondta: ha elűzöd őket mind idejönnek. Akkor mit tegyek velük? - kérdezte Hitler. Égesd el őket - mondta Amin Al Husszeinin" - állította beszédében Benjámin Netanjahu.
Az izraeli ellenzék szerdán reggel élesen bírálta Netanjahu szavait. Jizhák Hercog, a balközép Cionista Tábor nevű párt elnöke szerint a kormányfő egyenesen a holokauszt-tagadók kezére játszik, mert "ez egy veszélyes történelemtorzítás, amely csökkenti a holokauszt és a nácizmus súlyát".

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír