Megnyílt a Prága melletti szuperlézerközpont

A világűr kutatásában és a rák elleni harcban is nagy segítséget nyújthat a tudósoknak az új szuperlézerközpont, amelynek megnyitóját hétfőn tartották a Prága mellett Dolní Brezanyban

394907
Megnyílt a Prága melletti szuperlézerközpont

Az ELI (Extreme Light Infrastructure) Beamlines tudományos központ teljes kapacitással 2018-ban fog működni - közölte Roman Hvezda, az ELI menedzsere a CTK cseh hírügynökséggel.
A tudományos központ berendezéseivel a világon elsőként lesz lehetőség extrém fizikai jelenségek kutatására, szimulálni tudják majd többek között a csillagok és a bolygók belsejében végbemenő folyamatokat, élő sejtek belső szerkezetét is vizsgálhatják.
A Dolní Brezany-i ELI Beamlines tudományos központ építése 2012 októberében kezdődött. Petr Necas akkori miniszterelnök az alapkőletételkor hangsúlyozta, hogy ez lesz Csehország legnagyobb és legjelentősebb tudományos létesítménye.
A várakozások alapján a világ legnagyobb teljesítményű lézere a jövőben új felfedezéseket tehet lehetővé elsősorban az egészségügyben, az optikában, az asztrofizikában, valamint az új anyagokat tesztelhet.
Az ELI szuperlézerközpont építését döntően az Európai Unió finanszírozza. A tervezett költségek megközelítik 7 milliárd koronát (76 milliárd forint).

 

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír