Civileket támadtak az orosz gépek Szíriában

Az orosz hadsereg repülőgépei támadásaiban 45 civil halt meg

394669
Civileket támadtak az orosz gépek Szíriában

Az AA hírügynökség Bisurfa falubeli polgári védelmi illetékesektől származó információi szerint az orosz harci repülőgépek Latakijától keletre, a Dzsabal al-Akrad hegy közelében a felkelők irányítása alatt álló Bisurfa falut bombázták. A légitámadásban 45 civil életét vesztette, több tucatnyian megsebesültek.
A sebesülteket a környékbeli frontkórházakba szállították. A polgári védelem csapatai próbálják kiszabadítani a bombázásban összeomlott házak törmelékei alatt rekedteket.
Az egyik helybéli szemtanú, Firasz Hafavi elmondta, hogy az orosz harci gépek másodszor is lecsaptak a falura, hogy azokra a civilekre támadjanak, akik a romok alatt rekedt társaik segítségére siettek.
Hafavi elmondta, hogy a legnagyobb veszteség a második támadás során következett be: „Az orosz gépek civilekre támadtak Bisurfa faluban. Két hullámban jöttek a gépek. Az első támadásban is voltak halottak és sebesültek, de a fő támadást ezt követően indították, azok ellen, akik az első támadás áldozatainak próbáltak segíteni. A legtöbben ekkor vesztek oda...”


Címkék:

Még több hír