Komoly probléma az illegális bevándorlás

Magyarország négy méter magas kerítést épít a határain.

343208
Komoly probléma az illegális bevándorlás

Komoly problémát jelent az illegális bevándorlás Magyarország számára.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek miniszterelnöki szintű tanácskozását követően azt mondta: az illegális bevándorlás bűncselekmény, és ezzel szemben Magyarország a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni.
Orbán Viktor azt javasolta, hogy alapítványt hozzon létre az Európai Unió annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók ne érkezzenek az európai országokba. Orbán tervezi olyan törvény életbe léptetését, mely lehetővé teszi, hogy a határvidéken a katonák fegyvert használjanak az illegális bevándorlókkal szemben. Magyarország négy méter magas kerítést épít a határain.
Orbán Viktor rámutatott: ma az európai országok közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás, hiszen az idei év első öt hónapjában több mint 50 ezer bevándorló érkezett, több, mint Olaszországba vagy Görögországba.
A visegrádi négyek – Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország – Pozsonyban találkozót tartottak, melyen szó esett az illegális migrációról.


Címkék:

Még több hír