Az amerikai nagykövet cáfolta Aszadot

Az USA damaszkuszi nagykövete szerint országa hozzáállása nem változott Aszad és rezsimje felé, ahogy a külügyminiszter is mondta: Aszadnak távoznia kell

347143
Az amerikai nagykövet cáfolta Aszadot

Cáfolta az USA az Aszad-rezsim azon kijelentését, hogy a nyugati államok az ő véleményét támogatnák.
Az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövete hivatalos Twitter-oldalán megjelent közleménye szerint teljesen ellentétes az igazsággal az Aszad-rezsim azon kijelentése, hogy a nyugati államok a Szíriában dúló belháborúban Aszad álláspontját támogatnák.
„Az Aszad-rezsim embertelen politikája azt okozta, hogy az radikális csoportok bukkantak fel az országban, és eluralkodott a szélsőségesség. Az Aszadhoz és rezsimjéhez való hozzáállásunk semmit sem változott. Ahogy külügyminiszterünk, John Kerry is kijelentette, Aszadnak mennie kell.
Az Aszad-kormány nem vállal szerepet a terrorizmusellenes küzdelemben, és nem képes megbirkózni a terrorizmus problémájával. A tárgyalások során során azon igyekszünk, hogy a politikai átmenetet egy Aszad nélküli kormánnyal valósítsuk meg” - áll a nagykövet közleményében.


Címkék:

Még több hír