A Nyugat-Balkánt is elérte a kánikula

A nyugat-balkáni országokat is elérte az idei nyár újabb hőhulláma, hétfőn a hőmérők higanyszála néhol a 40 Celsius-fokot is meghaladta; többen rosszul lettek az utcákon, Bosznia-Hercegovinában erdőtüzek törtek ki

382953
A Nyugat-Balkánt is elérte a kánikula

A térség sajtójának beszámolói szerint a meleg és a folyadékhiány miatt az utóbbi három napban többen is rosszul lettek az utcákon, a legtöbb helyen a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adták ki.
A szerb közszolgálati televízió beszámolója szerint Szerbiában hétfőn 36 Celsius-fokos csúcshőmérsékletet mértek, enyhülés pedig a következő napokban sem várható. A belgrádi mentőszolgálat hétfőn több mint száz esetben segített olyan embereken, akik a hőség miatt lettek rosszul, többen az utcán estek össze. A szerb főváros több pontján vizet osztottak a járókelőknek.
A montenegrói meteorológiai intézet jelentése szerint egész héten a 40 Celsius-fok környékén mozog majd a hőmérő higanyszála. A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának hétfői tudósításából az derült ki, hogy a kánikulát a kis, nyugat-balkáni országban úgy vészelik át, hogy 11 és 18 óra között inkább pihennek, nem mennek az utcára, és ezekben az órákban a szabadban dolgozók is szünetet tartanak.
A napok óta tartó trópusi hőség Bosznia-Hercegovinában erdőtüzeket okozott, a medjugorjei zarándokhelyhez közeli lángokat egyes jelentések szerint eddig nem sikerült megfékezniük a tűzoltóknak. Boszniában a hirtelen jött meleg emellett számos közlekedési balesetet is okozott.
Macedóniában a hétvégén és hétfőn elérte, sőt meg is haladta a 40 Celsius-fokot a hőmérséklet, a fővárosban, Szkopjéban hétfőn 39 fokot mértek, az UV-sugárzás pedig elérte a nagyon erős, 10-es fokozatot.

 

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír