A bécsi megállapodásról is tárgyalnak az uniós külügyminiszterek

Az iráni atomprogramról kötött múlt heti megállapodásról is tárgyalnak az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfői tanácskozásukon Brüsszelben

382675
A bécsi megállapodásról is tárgyalnak az uniós külügyminiszterek

Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője, aki a miniszterek ülésén elnököl, Barack Obama amerikai elnököt idézve újságíróknak elmondta, hogy a történelmi jelentőségű megállapodás "nem a bizalomra épül", de hozzátette, hogy "elvezethet hozzá". A korábbi olasz külügyminiszter szerint a megállapodás hosszabb távon új keretet teremthet a közel-keleti térség jelentős nyitott konfliktusainak rendezéséhez is.
Mogherini úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hét mind az Európai Unió, mind a nemzetközi diplomácia számára pozitív volt.
"Ennek a hétnek az üzenete az, hogy hosszú távon a diplomácia beváltja a hozzá fűzött reményeket. A diplomácia és a kitartás kifizetődik" - hangoztatta az uniós külügyi főképviselő.
Federica Mogherini bízik abban, hogy hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa is támogatásáról biztosítja a megállapodást, s meggyőződése szerint ezt az uniós külügyminiszterek is meg fogják tenni.
A brüsszeli külügyi tanácskozás napirendjére tűzték a líbiai és a tunéziai helyzetet is. Előbbivel kapcsolatban az uniós tárcavezetők az ENSZ különmegbízottjával, Bernardino Leon korábbi uniós diplomatával egyeztetnek arról, hogyan lehet elősegíteni, hogy mielőbb nemzeti egységkormány jöjjön létre Tripoliban.
Tunéziából a kormányfő és a külügyminiszter is Brüsszelbe érkezik, hogy az EU külügyminisztereivel egyeztessenek biztonsági kérdésekről és a terrorizmus elleni fellépésről.

 

Forrás: MTI

 


Címkék:

Még több hír