Megegyezés született az iráni atomprogramban

Irán és az 5+1 országok között megállapodás született az iráni atomprogrammal kapcsolatban

345161
Megegyezés született az iráni atomprogramban

Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 5 állandó tagja és Németország (5+1 országok) között sikerült megegyezésre jutni a Bécsben folyó tárgyalásokon az iráni atomprogrammal kapcsolatban.
Egy nyugati diplomata AP hírügynökségnek tett nyilatkozata szerint az utolsó akadályok is elhárultak a tárgyalások során, Iránnal létrejött a megállapodás. Ennek keretében az ENSZ felügyelői vizsgálati céllal beléphetnek az iráni katonai bázisok területére.
A megállapodás értelmében Iránnak joga van felülvizsgálni az ENSZ-felügyelők belépését katonai bázisaira, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az ellenőrök kérelmezik egy bázis átvizsgálását, Iránnak joga van a kérést visszautasítani, vagy másik időpontot javasolni a vizsgálatra.
A Bécsben az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokon részt vevő felek már összeültek az utolsó általános tárgyalásra, melynek során a megállapodást elfogadták.


Címkék:

Még több hír