Népszavazást kezdeményeznének a népszavazásról

Népszavazást kezdeményeznének a népszavazásról civilek Horvátországban

303746
Népszavazást kezdeményeznének a népszavazásról

Két hét alatt elegendő aláírást gyűjtöttek össze horvát polgári szervezetek, hogy népszavazást kezdeményezzenek a népszavazásról - közölte a horvát sajtó vasárnap.

Két kérdésben indítványoznának népszavazást a civilek: "Egyetért-e Ön azzal, hogy 200 ezer aláírás elég legyen a népszavazás kiírásához" és "Egyetért-e Ön azzal, hogy bárhol lehessen aláírásokat gyűjteni, ahol engedélyezett a nyilvános gyülekezés?".
A tizenöt szakszervezet és hét egyesület május 30-án kezdett akcióba, az aláírásgyűjtő íveket pedig június 13-án éjfélkor adták le. A kezdeményezést végig óriási kampány kísérte.
Zeljko Stipic, az akció koordinátora a leadást követő sajtókonferencián elmondta, az egész ország területén, több ezer helyen gyűjtötték az aktivisták a támogatói aláírásokat.
"Elsődleges célunk az volt, hogy megvédjük a népszavazás lehetőségét azoktól, akik nem szeretnének közvetlen demokráciát, akik nem akarják, hogy népszavazással megakadályozhatóak legyenek káros politikai döntések. Másodsorban azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben ehhez elég legyen 200 ezer aláírás" – hangoztatta. Hozzátette: a következő egy hónapban "megtisztítják" az íveket, mielőtt átadnák az illetékeseknek, hogy minél kevesebb legyen az érvénytelen aláírás.
Népszavazást Horvátországban a parlament és az államfő írhat ki akkor, ha azt a szavazati névjegyzékben szereplő, az országban állandó lakcímmel rendelkező állampolgárok 10 százaléka kéri.
Tavaly decemberben azért utasították el a népszavazás kiírását a választási törvény módosításáról, mert a közigazgatási minisztérium adatai alapján a kezdeményező Családok nevében elnevezésű civil szervezet nem gyűjtött elég aláírást. Az egyesület akkor az illetékes miniszter lemondását követelte, aki szerintük nem valós adatokkal állt elő. A tárcavezető a létszámnövekedést azzal magyarázta, hogy a választói névjegyzék állandó mozgásban van. "Valaki épp akkor lesz 18 éves, vagy másvalaki akkor kap horvát állampolgárságot" – mondta.
Idén az alkotmánybíróság két újabb referendumot utasított vissza: az autópályák koncesszióba adásáról, és a kiszervezésről. Ebben az esetben nem az aláírások száma nem volt elegendő, a taláros testület a kérdést tartotta alkotmányellenesnek.

 

Forrás: Kriják Krisztina, az MTI tudósítója


Címkék:

Még több hír