Elkezdődött a Hetek németországi csúcstalálkozója

Elkezdődött vasárnap délután a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport vezetőinek németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau).

296421
Elkezdődött a Hetek németországi csúcstalálkozója

A házigazda Németország és az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország állam-, illetve kormányfője, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke részvételével zárt ajtók mögött hat munkaülést tartanak a hétfő délutánig tartó találkozón.
A Hetek - akiknek találkozóin 1981 óta képviselteti magát az EU - a soros elnökség tervei szerint az aktuális világgazdasági és világpolitikai kérdések megbeszélése mellett elsősorban az idei két nagy ENSZ-konferenciát, a párizsi klímacsúcsot és a szegénység visszaszorítását szolgáló új fejlesztési programról szóló New York-i konferenciát készítik elő, de megfigyelők szerint előfordulhat, hogy más ügyek - például az ukrán válság vagy a görög államadósság-válság - kerülnek a középpontba.
A G7 csoport informális egyeztető fórumot alkot, így a tagországok vezetői nem hoznak konkrét döntéseket a csúcstalálkozón.
Az 1975-ben alapított intézményt sokan bírálják, üres és nagyon drága formaságnak minősítve találkozóit, mások szerint viszont a G7 csoport a nyílt, kötetlen beszélgetés lehetősége révén előmozdíthatja a világ lakosságának 11 százalékát és a világ összesített hazai össztermékének (GDP) 33 százalékát képviselő országcsoport számára fontos ügyeket. Németország 359 millió euró közpénzt fordít a több miniszteri szintű találkozót is magában foglaló soros elnöki programra, ebből 130 millió eurót a nagyjából 24 órás csúcstalálkozóra, ami azt jelenti, hogy a tanácskozás percenként 90 ezer euróba kerül a német adófizetőknek.
Az előzetes nyilatkozatok szerint David Cameron brit miniszterelnök a kormányzati és üzleti korrupció elleni összehangolt, globális fellépést szorgalmazza majd a találkozón, Barack Obama amerikai elnök pedig az Oroszország elleni szankciók mellett való kitartás fontosságáról igyekszik majd meggyőzni a fórum résztvevőit. Az Európai Tanács elnöke, Donlad Tusk a tanácskozás előtt azt mondta, hogy amennyiben felmerül az Oroszország elleni nyugati büntetőintézkedések módosításának kérdése, akkor csak a szigorításról lehet szó.
A G7-csúcson mindenki üdvözölné, ha az orosz elnök is a tárgyalóasztalnál ülne, erre azonban nincs lehetőség - mondta Tusk. A Hetek "nem csupán politikai és gazdasági érdekcsoportot alkotnak, hanem elsősorban értékközösséget. Oroszország ezért nincs a találkozó résztvevői között" - mutatott rá Donald Tusk.
Oroszország 1998-ban csatlakozott a G7 csoporthoz, és az több mint másfél évtizedig G8 csoport néven működött. Tavaly óta ismét hét országból áll, mert Oroszország tagságát felfüggesztették az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt.
A legmagasabb németországi hegycsúcs, a Zugspitze lábánál fekvő luxushotelben rendezett találkozó biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete, több mint 20 ezer rendőrt mozgósítottak. A Stop G7 Elmau nevű - baloldali, környezetvédő és globalizációellenes civil csoportok által szervezett - tüntetéssorozat résztvevőinek azonban így is sikerült több alkalommal rövid időre blokád alá venni a szállodához vezető egyik utat. Ugyanakkor a korábbi G7- vagy G8-csúcsokhoz képest békésebbek a találkozó ellen tiltakozó demonstrációk.

 

Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója


Címkék:

Még több hír