A katonai együttműködésről is szó esett

A Kreml sajtószóvivője tájékoztatott a két vezető tárgyalásáról.

285694
A katonai együttműködésről is szó esett

Dimitrij Peszkov, a Kreml sajtószóvivője tájékoztatta a sajtó képviselőit a Vlagyimir Putyin orosz államfő és Haidar al-Ibadi iraki miniszterelnök között lezajlott tárgyalás részleteiről.
A két vezető a tárgyalás során értékelte a katonai műszaki együttműködés lehetőségeit is. A párbeszédet szakértők bevonásával fogják folytatni.
Ezen kívül részletesen tárgyaltak a szíriai, iraki és jemeni helyzetről, valamint a terrorista csoportok jelentette fenyegetésről is.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a témával kapcsolatos korábbi értékelésében elmondta, hogy a fegyverszállítást tekintve igyekeznek megtenni mindent, hogy Irak védelmi kapacitását növeljék, és az ILIÁ terrorszervezetet szétzúzzák az országban.
Haidar al-Ibadi iraki miniszterelnök hivatalos látogatásra érkezett Moszkvába. Oroszországi tartózkodása során Putyinon kívül orosz kollégájával, Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel is tárgyal.


Címkék:

Még több hír