Véget ér a németországi vasutassztrájk

Németországban csütörtök este 19 órakor befejezi a sztrájkot a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezte

283260
Véget ér a németországi vasutassztrájk

Az érdekképviselet és a munkaadó csütörtök reggel ismertetett megállapodása szerint közvetítők - a GDL részéről Bodo Ramelow türingiai miniszterelnök, a DB részéről Matthias Platzeck volt brandenburgi miniszterelnök - segítségével próbálják meg rendezni a tavaly szeptember óta húzódó vitát, amely a mozdonyvezetők bére és munkakörülményei mellett arról is szól, hogy a szakszervezet tárgyalhat-e más foglalkozású tagjai nevében a munkaadóval.
A megállapodás szerint az egyeztetés a közvetítők bevonásával május 27-én kezdődik és június 17-ig tart, de a határidő egy héttel meghosszabbítható. A GDL a tárgyalások ideje alatt nem szervez újabb sztrájkot.
A GDL közleménye szerint a DB elismerte, hogy valamennyi tagja - köztük a vonatkísérők, a rendező pályaudvaron dolgozó vonatvezetők - számára köthet bérmegállapodást. A "csaknem egy évig tartó bérkonfliktus után, a kilencedik sztrájk nyomása révén sikerült kettévágni a gordiuszi csomót" - áll a szakszervezet közleményében.
A DB tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés rendje szombaton állhat helyre.
A GDL munkabeszüntetése kedden kezdődött a teherszállítási ágazatban és szerdán terjedt ki a személyszállításra. A szakszervezet eredeti terve szerint a sztrájk befejezése előtt 48 órával tájékoztattak volna arról, hogy a mozdonyvezetők mikor veszik fel a munkát, és szakértők arra számítottak, hogy a munkabeszüntetés hosszabb lesz, mint a legutóbbi, nyolcadik GDL-sztrájk, amely 138 óráig tartott. Mindennek alapján úgy tűnt, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén - amikor milliók kelnek útra - a szokásosnál is súlyosabb fennakadások, hatalmas dugók keletkeznek majd az utakon és autópályákon.
Ugyanakkor a sztrájkveszély nem hárult el teljesen a német vasútnál. A DB-nél működő legnagyobb szakszervezet, az EVG és a munkaadó csütörtökön kezdi meg a bértárgyalások utolsónak szánt fordulóját, és az EVG kilátásba helyezte, hogy sztrájkot hirdet, ha nem sikerül megállapodást kötni.

 

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír