Hétszáz menekült halhatott meg a tengeren

A szombat este Líbia partjainál elsüllyedt hajón utazók közül mintegy 700 személy tűnt el a tengeren

242754
Hétszáz menekült halhatott meg a tengeren

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának olaszországi szóvivője, Federico Fossi elmondta, hogy több mint egy nap alatt 49 személyt sikerült kimenteni a vízből. 24 menekültnek már csak a holttestét tudták kiemelni a tengerből.

A hajón még mintegy 700 személy utazott, akikről egyelőre semmi hír, és a szóvivő a legmélyebb aggodalmát fejezte ki velük kapcsolatban. A remény egyre fogy, ennek ellenére a kutatást és a mentési munkálatokat még folytatják.

Az olasz sajtóban közölt hír szerint a keresésben részt vevő, portugál zászló alatt hajózó King Jacob konténerhajó is kimentett 28 menekültet a vízből.

A szicíliai tartományi elnök, Rosario Crocetta sürgős ülésre hívta az Európai Unió vezetőit Palermo városába.

Ugyanakkor Matteo Renzi olasz miniszterelnök rendkívüli tanácskozásra hívta be a külügyminisztert, belügyminisztert, védelmi minisztert és közlekedési minisztert is. A tárgyalás után sajtótájékoztatót tartanak.

 


Címkék:

Még több hír