Ismét súlyosbodtak a jemeni harcok

Adenben súlyosbodtak a huszik és Hadi elnök támogatói közötti harcok.

227164
Ismét súlyosbodtak a jemeni harcok

A Szaúd-Arábia által vezetett koalíció repülőgépei több csapást mértek a huszi Anszarullah Mozgalom állásaira a jemeni fővárosban, Szanában.
A koalíciós gépek a Szanától nyugatra fekvő katonai bázisokat és a huszik állásait bombázták, akik légelhárító ágyúkkal viszonozták a támadást.
Eközben az ország déli részén, Aden városában is felerősödtek a harcok Abdurabbu Manszur Hadi köztársasági elnök támogatói és a huszik között.
Szemtanúk beszámolói szerint Aden központjában a Hadit támogató Népi Felszabadítás Bizottság huszi fegyveresekre támadt, akik a támadást viszonozták, és így súlyos harcok alakultak ki.
Eközben Egyiptom Dzsibutin keresztül menekítette ki Jemenben tartózkodó 38 állampolgárát az országból.
Az egyiptomi külügyminiszter írásos közleménye szerint a hajóval Dzsibutiba vitt 38 egyiptomi állampolgárt Egyiptom dzsibuti nagykövetségének illetékesei fogadták a kikötőben, és itt végezték el a vízumhoz szükséges hivatalos eljárást is.


Címkék:

Még több hír