A huszik állásait bombázták Jemenben

A Szaúd-Arábia vezette koalíció Jemen nyugati részén Taiz és Hudejda városok környékét bombázta

289655
A huszik állásait bombázták Jemenben

A Szaúd-Arábia vezette koalíció erői a Jemen nyugati részén található Taiz és al-Hudejda várásokban a síita Anszarullah Mozgalom (a huszik) állásait bombázta.

Szemtanúktól származó információk szerint a koalíciós erők Hudejda területén a huszik irányítása alatt álló 67. és 130. hadosztály bázisait, Taizban pedig a 22. Köztársasági Gárda bázisát és a Tarik Légibázist vették célba.

A politikai válság dúlta Jemenben a huszik elfoglalták a fővárost, Szanát és több más várost is. Ezt követően Abdurabbu Manszur Hadi köztársasági elnök Adent nyilvánította ideiglenes fővárosnak, és több ország is áthelyezte ide külképviseletét. Ezt követően a huszik hadműveletet indítottak Aden ellen, és a város több stratégiai pontját elfoglalták. Hadi kormányának felső szintű vezetői az Arab Liga és a nemzetközi közösség katonai segítségét kérte, mire a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció légitámadásokat indított a huszik ellen.

A koalícióban Szaúd-Arábia mellett Bahrein, Katar, Kuvait, az Egyesült Arab Emirátusok, Marokkó, Szudán, Jordánia és Egyiptom is részt vesz.

 


Címkék:

Még több hír