Szíriáért és Irakért fohászkodik a pápa

Ferenc pápa reméli, hogy véget ér az Irakban és Szíriában tomboló erőszak

244313
Szíriáért és Irakért fohászkodik a pápa

A katolikus világ lelki vezetője, Ferenc pápa elmondta: fohászkodik Irakért és Szíriáért, hogy érjen véget a két országban tomboló „elviselhetetlen” erőszak.

A vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobája ablakából vasárnaponként mondott angyali üdvözletet követően mondott beszédében foglalkozott a szíriai, iraki és venezuelai fejleményekkel.

A pápa szerint nem szabad elfelejteni azokat a katolikusokat vagy más vallású embereket, akik az emberrablások, gyilkosságok vagy erőszak áldozataivá váltak: „Rengeteget fohászkodom azért, hogy ez az elviselhetetlen erőszak minél előbb véget érjen. Közel vagyunk az erőszak áldozataihoz. Nem felejtjük el őket” – mondta.

A pápa egyben felszólította a hívőket arra is, hogy amennyire képességeik és tudásuk engedi, segítsenek a szenvedőknek.

Ezt követően felszólította a Szent Péter téren összegyűlt tömeget, hogy fohászkodjanak Szíriáért és Irakért, és ő is némán fohászkodott a tömeggel.

A pápa szólt Venezueláról is, ahol az elmúlt napokban egy kormányellenes tüntetésen egy 14 éves diákot is fejbelőttek, aki életét vesztette.

Ferenc pápa elutasította az erőszakot, és hangsúlyozta, hogy minden emberi élet szent, és minden ember becsületét tiszteletben kell tartani. Hozzátette: támogatja, hogy az ország összefogással haladjon a helyes úton, és támogatja az építő hatású párbeszédet.

Imája után a pápa arra kérte az egybegyűlteket, hogy fohászkodjanak érte is.

 


Címkék:

Még több hír