Megszólalt a Szíriában elfogott iráni katona

A Szabad Szíriai Hadsereg által foglyul ejtett iráni katona, Imad Dzsaferi elmondta, hogy háromezer fős katonai egységgel jött harcolni Szíriába.

241319
Megszólalt a Szíriában elfogott iráni katona

A szíriai Dera városában harcoló Szabad Szíriai Hadsereg által foglyul ejtett iráni katona, Imad Dzsaferi elmondta, hogy egy háromezer főt számláló katonai egységgel érkezett harcolni Iránból Szíriába.
„Shirazi ayatollah engedélyével jöttem Szíriába, hogy a dzsihádban harcoljak, azért jöttem, hogy Imám Husszein követőjeként Hazreti Zaynab sírját védelmezzem, és megöljem a szunnitákat” – mondta az elfogott katona.
Azt is hozzátette, hogy háromezer fős iráni katonai egységgel érkezett Damaszkuszba.
„Két hónappal ezelőtt Damaszkuszból a libanoni Hezbollah szervezet tagjaival és egy 900 fős, pakisztániakból álló fegyveres csapattal mentünk Derába. Az itteni feladatunk az volt, hogy Damaszkusz déli részét védjük, és megakadályozzuk, hogy a felkelők a Dera-Damaszkusz autópályán előrehaladjanak. Az a brigád, amelyben én is voltam, az Iráni Forradalmi Gárda Fatima-brigádja volt. Annak ellenére, hogy az összecsapások során erősítést küldtek nekünk, a felkelők végül mégis elfoglalták ezt a területet” – mondta Dzsaferi.


Címkék:

Még több hír