Muszlimok támogatták a zsidókat Norvégiában

Oslóban egy zsinagóga mellett tüntettek a muszlimok a dániai zsinagóga megtámadása ellen.

228307
Muszlimok támogatták a zsidókat Norvégiában

A norvég fővárosban egy csoport muszlim tüntetett a Dániai zsinagógát ért, egy halálos áldozatot követelő támadás ellen.
A közösségi média oldalain szervezett tüntetésre több mint ezer muszlim gyűlt össze az Oslo Zsinagóga előtt.
A zsinagóga előtt élő láncot alkotó muszlimok szóvivője elmondta az összegyűlt érdeklődőknek, hogy az Iszlám a béke vallása, és távol áll tőle a gyűlölet, az egyes emberek cselekedeteit pedig nem lehet a vallással azonosítani.
A megmozdulás egyik szervezője, Zeeshan Abdullah elmondta, hogy a szélsőségesek minden muszlim nevében beszélnek, amit nem szabad tétlenül nézni, ezért szervezték a béke és összefogás jegyében ezt a megmozdulást, ami az eljövendő generációk szempontjából is fontos. Ayusef Assidiq televíziós műsorvezető hozzátette, hogy a muszlimoknak is ki kell állniuk a megtámadott zsidók mellett, és a megmozdulással azt is ki akarták fejezni, hogy akik a zsinagógát meg akarják támadni, azoknak először velük kell szembenézniük.
A megmozdulás, amelyen az ország több különböző részéből érkezett muszlimok vettek részt, elnyerte a zsinagóga vezetője, Ervin Kohn támogatását is.


Címkék:

Még több hír