Merkel meglátogatta a pápát

A pápa 40 perces magánaudiencián fogadta a német kancellárt

227424
Merkel meglátogatta a pápát

A Vatikán közleménye szerint az audiencia rendkívül bensőséges légkörben zajlott, Merkel és Ferenc pápa az ukrajnai helyzetről és a szegénység elleni küzdelemről tárgyalt egymással.

Angela Merkel az újságíróknak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a pápával gondolatcserét tartottak a G-7 országok küszöbön álló csúcstalálkozójának napirendjén lévő egyes témákkal kapcsolatban.

A találkozó során Ferenc Pápa egy medált ajándékozott Merkelnek, amelyen Szent Péter látható, amint egy szegénynek adja a köntösét. Elmondta, hogy azért adja neki ezt a medált, hogy emlékeztesse arra: a világ vezetőinek az a feladata, hogy az embereket a nyomortól megvédjék. Merkel azt válaszolta a pápának: „Minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében”.

Az audiencia során Merkel adományt adott át a pápának a Közel-Keletről menekülő gyermekek támogatására, illetve egy Johann Sebastian Bach tárgyaiból álló kollekciót is ajándékozott neki.


Címkék:

Még több hír