Megtámadták a szaúdi királyt dicsérő imámot

Az Al-Aksza mecset imámjára támadtak, aki az elhunyt Abdullah királyt dicsérte.

196536
Megtámadták a szaúdi királyt dicsérő imámot

Az al-Aksza mecsetben a pénteki ima alkalmából tartott prédikációban az imám az elhunyt szaúdi királyt dicsérte, és temetési imát akart érte imádkozni, de a gyülekezet ellene fordult.
A gyülekezet egészen addig csendben és nyugalomban hallgatta a pénteki beszédet, ám amikor az imám az elhunyt Abdullah szaúdi királyt kezdte dicsérni, a mecsetben és a mecset udvarában ülők egy emberként keltek fel, és az imám elleni jelszavakat kiabálva megindultak felé.
Az egybegyűltek „bűnösnek” nevezték az imámot, és amikor az felhívta őket, hogy imádkozzanak temetési imát az elhunyt királyért, egy emberként fordultak ellene.
A mecsetben tartózkodó palesztin biztonsági erők kísérték ki a mecsetből, és egy félreeeső szobába vitték, ahol biztonságban lehetett a felháborodott tömegtől.
Eközben a pénteki ima után egy csoport a „Nyugati erők” és a Charlie Hebdo ellen kezdett jelszavakat kiabálni. A Mohammed Prófétát éltető csoport egy idő múlva minden erőszakos esemény nélkül feloszlott.


Címkék:

Még több hír