Az iszlamofóbia ellen tüntettek Párizsban

Több száz ember tüntetett Párizsban az iszlamofóbia és a kirekesztés ellen

189944
Az iszlamofóbia ellen tüntettek Párizsban

Párizs Chatelet kerületében, a Fontaine des Innocent szökőkútnál több száz ember gyűlt össze, hogy a Charlie Hebdo magazin elleni és az azt követő támadások után erősödő iszlamofóbia és kirekesztés ellen tüntessenek.

A tüntetésen számos különböző csoport képviselői részt vettek, az „Én nem Charlie vagyok”, „Ne bántsátok a Prófétámat”, „Nemet mondunk az iszlamofóbiára és a kirekesztésre” feliratú transzparenseket emelték magasba.

A tüntetők egyike, a 20 éves Szabah al-Hamide elmondta, hogy a tüntetéssel az iszlamofóbia ellen akarják felemelni a hangjukat. Hangsúlyozta, hogy a szólásszabadságnak vannak határai, és a kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés ellentétes a Francia Köztársaság értékeivel. Azt is elmondta, hogy François Hollande köztársasági elnök nyilatkozatai, amelyek szerint a muszlimok is egyenrangú francia állampolgárok, csupán politikai szólamok: a mindennapi életben soha nem kezelik őket egyenlőként.

Egy másik tüntető, a 25 éves Dalila Faysal elmondta, hogy az emberek félnek kimondani azt, hogy „Nem, én nem vagyok Charlie”, és a magazin elleni támadás csak tovább erősítette az amúgy is meglévő muszlimellenességet.

„Azért veszek részt ebben a tüntetésben, mert egy olyan világban, amely szabadon eltűri azt, hogy Mohammed Próféta vagy más, vallásilag fontos személyeket vagy fogalmakat a legdurvábban sértegessenek, ugyanakkor ha valaki ki meri mondani, hogy én nem vagyok Charlie, azt a terrorizmus dicsőítésének minősítik és börtönnel büntetik. Én pedig ellenzem ezt a kettős mércét” – mondta Faysal.

A vörös zászlóval felvonuló 32 éves Michel elmondta, hogy tucatnyi alkalommal vált a rasszizmus és hátrányos megkülönböztetés áldozatává Franciaországban. „Ebben az országban tilos a hátrányos megkülönböztetés, az iszlamofóbia vagy a rasszizmus. Ám ezek a törvények csak a papíron léteznek, a valóságban nem tartják be őket” – mondta.

Az egyiptomi származású Ahmed al-Benina elmondta, hogy Franciaország nem ismeri az Iszlámot. Ő maga 37 éve él Franciaországban, és mélyen elszomorították a Mohammed Próféta elleni támadások. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az Iszlám nem a terrorizmus vallása, és bárkit is rajzol le a Charlie Hebdo, akkor is ez marad az igazság.

„A mi prófétánk olyan jószívű és másokkal törődő ember volt, hogy amikor két napja nem látta a háza körül a zsidó szomszédját, átment megkérdezni, hogy biztos jól van-e. Az én vallásomat, az én prófétámat ne használják fel ilyen cselekedetek elkövetésére!”

 


Címkék:

Még több hír