Az Al-Kaida vállalta a párizsi támadást

Az Al-Kaida terrorszervezet vállalta a felelősséget a Párizsban történt terrortámadásért.

186049
Az Al-Kaida vállalta a párizsi támadást

Az Al-Kaida terrorszervezet bejelentette, hogy „a Charlie Hebdo szatirikus magazin elleni támadásra a parancsot az Al-Kaida szervezet vezetője, Ayman Zavahiri adta ki”.
A szervezet közösségi médiában közzétett videója szerint „a hadművelet kitervelője, finanszírozója és a támadók kiválasztója a jemeni Al-Kaida szervezet, Ayman Zavarihi parancsára. Az akció Ayman Zavarihi parancsára történt, azért, hogy bosszút álljanak a Mohammed Próféta iránt mutatott tiszteletlenségért”.
Az Al-Kaida szervezet egyik vezetője, Nasr al-Asi által felolvasott, „Üzenet a párizsi szent háborúról” című közleményben az is állt, hogy „az akciót szervező személyek között a kapcsolat még a 2011-ben az Egyesült Államod dróntámadásában megölt Anwar al-Awlaki közvetítésével jött létre”.
A január 7-én Párizsban, a Charlie Hebdo című szatirikus magazin ellen történt támadásban 12 ember halt meg. Párizs Porte de Vincennes kerületében is történt egy terrortámadás január 9-én, amelyben 4 ember halt meg.


Címkék:

Még több hír