A terroristák mindenkinek hadat üzentek

Stephen Joseph Harper kanadai miniszterelnök a párizsi támadásról beszélt.

179167
A terroristák mindenkinek hadat üzentek

Stephen Joseph Harper kanadai miniszterelnök elmondta, országát nem félemlítheti meg a 12 ember életét követelő párizsi terrortámadás.
Harper miniszterelnök British Columbia államban tartott nyilatkozatában azt mondta: „A Párizsban támadó három álarcos a mi legfontosabb értékeink, a demokrácia, a szólás- és sajtószabadság ellen is támadtak. Ezen a napon a világon emberek százezrei álltak ki azért, hogy elmondják a terroristáknak: nem félnek tőlük.”
Harper azt is hangsúlyozta, hogy a kanadaiak Franciaország népe mellett állnak ezekben a nehéz pillanatokban, és osztoznak gyászukban.
A kanadai miniszterelnök elmondta, hogy a terroristák az egész világnak hadat üzentek, és vallástól függetlenül mindenki ellen harcolnak, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, és nem ért velük egyet. Még ha nem is tetszik, ez az igazság, ez a világ szomorú, szerencsétlen valósága. Ezért mindenkinek, aki nem ért egyet a terroristákkal, szembe kell néznie ezzel az igazsággal, együtt kell működnie és egymás mellett kell állnia. A kanadai kormány álláspontja szilárd és megváltoztathatatlan ebben a kérdésben.


Címkék:

Még több hír