Szörnyű merénylet egy nigériai mecsetben

Nigériában 120 ember vesztette életét egy mecsetben végrehajtott robbantásban.

209113
Szörnyű merénylet egy nigériai mecsetben

Nigéria északkeleti részén több robbanószerkezetet robbantottak fel egy mecsetben. Az első hírek szerint a merényletben legkevesebb 53 ember életét vesztette.
A Kano tartománybeli Murtala Kórház tájékoztatása szerint a kórházba 53 holttestet és száznál is több sebesültet szállítottak. A halálos áldozatok nagy része a fiatalok vagy a mecset előtt kolduló koldusok közül került ki.
Mivel az áldozatok közül más kórházakba is szállítottak, félő, hogy a halálos áldozatok száma több lehet 53-nál. A nigériai illetékesek még nem adtak ki hivatalos közleményt a halálos áldozatok pontos számával kapcsolatban.
Sajnos az aggodalmak be is igazolódtak, néhány órával később a mentőalakulatok tagjai közölték, hogy a halottak száma meghaladta a 120-at, és legalább 270 sebesült is van, de a pontos számok még mindig nem ismertek.
Az első robbanás akkor történt, amikor Kano város legnagyobb mecsetében, a Központi Mecsetben az imádkozók felálltak sorokba az imához. Ezt követően még több robbanás is történt. A mecset közel van Kano hercege, Sanusi Lamido Sanusi palotájához.
A robbantókat még keresik, kilétük egyelőre ismeretlen. Kano város azonban már öt éve szenved a Boko Haram támadásaitól.


Címkék:

Még több hír