Nyilatkozott a Fehér Ház Biden törökországi látogatásáról

Fontos közleményt adtak ki az amerikai alelnök törökországi látogatásával kapcsolatban

205695
Nyilatkozott a Fehér Ház Biden törökországi látogatásáról

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden amerikai alelnök Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnökkel, illetve Ahmet Davutoğlu miniszterelnökkel folytatott, rendkívül hosszú tárgyalása a Fehér Ház közleménye szerint az „Egyesült Államok és Törökország között fennálló rendkívül erős kapcsolatra utal”.
A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest napi sajtótájékoztatóján a Biden törökországi látogatására irányuló kérdésekre válaszolva elmondta: „Az alelnök rendkívül hosszú tárgyalást folytatott mind a köztársasági elnökkel, mind a miniszterelnökkel. Ez több dologra is utal: először is, az Egyesült Államok és Törökország között fennálló rendkívül erős kapcsolatot jelzi. Emellett jelzi azt is, hogy milyen fontos szerepet tölt be Törökország a szíriai eredmények és az ILIÁ elleni küzdelem szempontjából.”
Earnest kiemelte, hogy Törökországnak hosszú határszakasza közös Szíriával, ezért rendkívül súlyos humanitárius helyzettel kell szembenéznie. Earnest hozzátette, hogy az ILIÁ elleni küzdelem témájában továbbra is folyik a tanácskozás az USA és Törökország között.
Az USA Külügyminisztériumának sajtóigazgatója, Jeff Rathke napi sajtótájékoztatóján egy hasonló kérdésre elmondta, hogy Törökország mind a humanitárius segítség, mint a külföldi fegyveresek és anyagi eszközök beáramlásának megakadályozásában, oktatási és adományprogramokban való részvételével kulcsszerepet játszik az ILIÁ elleni küzdelem minden dimenziójában.


Címkék:

Még több hír