Az ILIÁ miatt gyűlölik a muszlimokat

Jelentősen emelkedett a londoni muszlimok ellen elkövetett gyűlöletcselekmények és fenyegetések száma.

199959
Az ILIÁ miatt gyűlölik a muszlimokat

Miután az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet brit és amerikai állampolgárokat ejtett foglyul és végzett ki, Londonban megemelkedett a muszlimok ellen irányuló támadások és gyűlöletcselekmények száma.
Az Egyesült Királyságban muszlimok ellenirányuló támadásokat nyomon követő, a kormány által is támogatott „Tell Mama” csoport igazgatója, Fiyaz Mughal elmondta, hogy a muszlimok elleni gyűlöletcselekmények száma a londoni rendőrség statisztikái alapján különösen az ILIÁ által elkövetett erőszakos eseményeket követően emelkedett meg.
Mughal példákat is hozott fel az ilyen gyűlöletcselekményekre: „Vásárolni induló nőkre támadtak, azt kiabálva: „majd mi is levágjuk a ti fejeteket!”, máskor pedig egy azonosítatlan személy azt mondta egy muszlim nőnek: „a te fejed is jobb helyen lenne a földön!”
A londoni rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy miután 2013. május 22-én Lee Rigby brit katonát fényes nappal az utcán megkéselték, rögtön emelkedni kezdett a fővárosban a muszlimok ellen elkövetett gyűlöletcselekmények száma, ám egy idő múlva ez a szám visszaesett. Azonban a „Tell Mama” újabb kutatásai szerint ismét emelkedőben van az iszlámellenes cselekmények száma.
2013 októbere és 2014 szeptembere között az előző évhez (2012 október – 2013 szeptember) viszonyítva 6,5 %-kal emelkedett az iszlámellenes bűncselekmények száma, amelyek a legtöbb esetben 2014. július, augusztus és szeptember hónapjában, az ILIÁ térnyerésének idején történtek.
A csoport vizsgálatai szerint miután James Foley amerikai újságírót az ILIÁ augusztusban kivégezte, még ugyanebben a hónapban 200-nál több muszlimot ért nyilvános helyen támadás. Az idei év januárjában 112 ilyen esemény történt.
A Nagy-Britanniai Muszlimok Szövetsége (MAB) elnöke, Dr. Omar al-Hamdun elmondta, hogy az ILIÁ iraki és szíriai gyilkosságai rendkívül negatív képet festenek az Iszlámról, és csak negatív megítéléséhez járulnak hozzá.
„Egy hatalmas faluban élünk. A világ bármelyik pontján is tesznek valamit, az minden emberre hatással van a világon. Hogyan is érezzék magukat az emberek, mikor egy közéjük tartozó, az angol állampolgárságú Alan Henning azért hagyta el otthona kényelmét és biztonságát, hogy másokon segítsen, és azt kell látniuk, hogy a terroristák levágják a fejét? Persze hogy dühösek és szomorúak. Akik nem mérik fel megfelelően a helyzetet, azon az ártatlan muszlimokon töltik ki bosszújukat: vannak, akik csak szidják vagy átkozzák őket, és vannak, akik fizikai erőszakhoz folyamodnak.
Az ILIÁ tettei nyomán a MAB egyes tagjainak és gyűlöletcselekményekkel kell szembenézniük. Időnként vulgáris kifejezésekkel illetnek minket, gyűlölettel teli leveleket írnak, vagy csak felhívnak telefonon, és rajtunk töltik ki a haragjukat” – mondta Hamdun.
A Nagy-Britanniai Muszlim Tanács (MCB) sajtófelelőse, Nasima Begüm azt nyilatkozta: „Egyáltalán nem meglepő, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tartják számon azt, hogy bármelyik muszlim fiatal Szíriába mehet, ahogy az sem, hogy az Iszlámot felvett britekhez gyanakodással közelednek.”
Az Egyesült Királyságban mintegy 3 millió muszlim él, de az előrejelzések szerint 2030-ra ez a szám 5,5 millióra emelkedhet.
Az ILIÁ augusztus 19-én tette közzé azt a videófelvételt, amelyen az amerikai újságíró, James Foley fejét levágják. A terrorszervezet szeptember 2-án kivégzett egy másik amerikai újságírót, Steven Sotloff-ot is.
Szeptember 13-án újabb videót tettek közzé, amelyen David Haines kivégzése látható, aki egy segélyszervezetnek dolgozott. Október 3-án újabb brit állampolgárt végeztek ki, Alan Henninget, aki szintén egy segélyszervezet megbízottja volt. november 16-án pedig a 26 éves amerikai Peter Edwardot ölték meg – ő szintén egy segélyszervezetnél dolgozott.
A vélekedések szerint még egy brit újságíró, John Cantlie is a terroristák túsza, további esetleges brit túszokról a brit kormány nem adott ki semmilyen információt.


Címkék:

Még több hír