Bemutatták az izraeli mészárlás fegyvereit

Bemutatták az Izrael által Gázában használt pusztító fegyvereket

166557
Bemutatták az izraeli mészárlás fegyvereit

A Hamasz diákszervezete által Gázában megnyitott kiállításon megtekinthetők azok a fegyverek, amelyeket Izrael a térség elleni legutóbbi támadása során használt.

A Gázai-övezet Han Yunus városában az Al-Aksza Egyetem diákjai által nyitott, 3 teremben bemutatott kiállításon az első teremben az izraeli harci repülők által ledobott, fel nem robbant bombák, harckocsi- és ágyúlőszerek láthatók.

A kiállítás második részében a palesztin felkelő csapatok által Izrael ellen használt, helyi készítésű rakéták, bombák és mesterlövész fegyverek láthatók, a harmadik terem pedig a támadásban elhunyt nők és gyermekek portréit mutatja be.

A kiállítás felelős vezetője, Iszra Abu Sakra elmondta, az a céljuk a kiállítással, hogy a nyilvánosság elé tárják az Izrael által elkövetett emberiségellenes bűnöket.

„Célunk a kiállítással az, hogy az elnyomott palesztin nép és a védelméért, felszabadításáért küzdők üzenetét eljuttassuk a világnak” – mondta Sakra.

Izrael az évek óta blokád alatt tartott Gáza ellen ez év július 7-én indított légi és tengeri, majd 17-én szárazföldi hadműveletet. Később a szárazföldi csapatokat visszavonták, de a légicsapásokat folytatták, végül Egyiptom közvetítésével augusztus 26-án kötöttek tűzszüneti megállapodást a palesztin csoportokkal.

Az 51 napon át tartó izraeli támadásokban 2.158 palesztin vesztette életét, és 11 ezernél is többen sebesültek meg. a támadásban 17.200 lakóépület, 73 mecset és 24 iskola teljesen megsemmisült, több ezer épület súlyosan károsodott. Az ENSZ adatai szerint mintegy 500.000 ember vált otthontalanná.

 


Címkék:

Még több hír