„Meg fogjuk védeni ezt a földet"

Nyilatkozott az Iráni Forradalmi Gárda helyettes főparancsnoka.

161258
„Meg fogjuk védeni ezt a földet"

Az Iráni Forradalmi Gárda főparancsnok-helyettese, Hussein Selami tábornok elmondta, hogy ha a pakisztáni határvidék biztonsága úgy kívánja, katonai beavatkozással fognak élni.
A Fars hírügynökség hírei szerint sajtótájékoztatóján Selami elmondta, hogy felkérték Pakisztánt, tegyenek óvintézkedéseket az országukra irányuló fenyegetés ellen: „Ha Pakisztán nem tudja határának biztonságát garantálni, aki be fogunk avatkozni a védelmében” – mondta Selami. Hozzátette, hogy jelentős hírszerzési információkkal rendelkezik a területet illetően: „Bárhol is legyenek az ellenséges erők, akár a szomszédos országok földjén is, meg fogjuk találni őket, és megtesszük a szükséges lépéseket” – mondta.
Az elmúlt hét során Szisztan és Beludzsisztán tartomány Szeravan körzetében eddig ismeretlen személyek támadást intéztek az iráni biztonsági erők ellen, és 4 személyt megöltek. A történtek kivizsgálására biztonsági szekértőket vezényeltek a területre, ám mint arról korábban már beszámoltunk, az őket szállító repülőgép lezuhant, és a fedélzeten tartózkodó 7 személy életét vesztette.


Címkék:

Még több hír