A miniszterelnöki hivatal előtt tüntettek a tiltakozók.

Nagy-Britanniában tiltakoztak az iraki hadművelet ellen

141184
A miniszterelnöki hivatal előtt tüntettek a tiltakozók.

A háborúellenes „Állítsuk meg a háborút Szövetség” nevű csoport által szervezett tüntetésen mintegy 300 ember vett részt. A „Ne bombázzátok Irakot!” szlogent kiabáló tüntetők a brit parlament által előre láthatólag elfogadandó határozat ellen tiltakoztak, amely az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ)iraki célpontjai elleni légi csapásokra ad majd engedélyt.
A Szövetség egyik tagja, Tansy Hoskins elmondta: „10 évvel ezelőtt is elleneztem, hogy bombázzák Irakot, és most is ellenzem! Ha a 10 évig tartó háború eredményeképpen Irakban egy olyan terrorista csoport született, mint az ILIÁ, ki tudja, mi történhet 20 évnyi háború után?”
Samuel Looney 22 éves diák elmondta, hogy elege van már abból, hogy olyan országban él, amely minden közel-keleti országgal háborúban áll. Ő maga úgy látja, hogy a katonai hadműveleteknek soha nincs semmi haszna. Egy másik tüntető, Katherine Connelly pedig azt mondta: „Még diák voltak, amikor az Irak elleni első támadások történtek. El sem hiszem, hogy a politikusaink újra ugyanazt akarják tenni. Elmondhatjuk, hogy semmit nem tanultak a múltból!”
A brit parlament arról dönt, hogy az ország részt vegyen-e az ILIÁ elleni hadműveletekben. Az ország 3 nagy politikai pártja egyaránt támogatja a javaslatot.


Címkék:

Még több hír