A NATO hangsúlyozta Törökország fontosságát

Rasmussen szerint Törökország stratégiai fontosságú partner

128246
A NATO hangsúlyozta Törökország fontosságát

A NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen kijelentette, hogy Törökország rendkívül erős szövetséges, az eddigiekben és a továbbiakban is kulcsfontosságú szerepet játszik a Szövetségben.

A Carnegie Europe elemző műhely által szervezett rendezvényen felszólaló Rasmussen egy, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet ellen irányuló küzdelemmel kapcsolatos kérdésre adott válaszában elmondta, hogy személy szerint hivatala során a török vezetőkkel nagyszerű együttműködési kapcsolatot épített ki: „Ahányszor csak szükség volt rá, Törökország azonnal jött, és számíthattunk rá. Törökország stratégiai szempontból rendkívül fontos szövetségesünk” – mondta Rasmussen.

A NATO-főtitkár arra is emlékeztetett, hogy az ILIÁ elleni harc nem NATO-hadművelet, hanem egy önkéntes nemzetközi koalíció. Fontos, hogy a térség országai részt vegyenek ebben a koalícióban, ám a NATO részvételére vagy beavatkozására nem érkezett felkérés.

Rasmussen szerint az ILIÁ nem állam, hanem egy terrorszervezet, a problémát pedig tovább súlyosbítja a térség felekezeti megosztottsága és a terrorizmus is.

Rasmussen hangsúlyozta, hogy a NATO tagországai vállvetve harcolnak a terrorizmus ellen, valamint emlékeztetett, hogy az ILIÁ gyűlölettel teli, szélsőséges és Nyugat-ellenes szervezet: „A toleranciával a fanatizmust, a demokráciával a zsarnokságot, a nyitott társadalommal a zárt társadalmat helyezik szembe”.

Rasmussen emellett azt is hangsúlyozta, hogy mindenképpen szükségesek a katonai lépések az ILIÁ ellen.

 


Címkék:

Még több hír