WHO az egészség és az éghajlat közötti összefüggéseket vizsgálja

A WHO konferenciáján az éghajlatváltozás egészségügyi hatásait vizsgálják

106491
WHO az egészség és az éghajlat közötti összefüggéseket vizsgálja

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egészség és az éghajlatváltozás összefüggéseit vizsgáló kerekasztal-beszélgetést szervez.

A Genfben kezdődő panellel kapcsolatban a WHO azt közölte: „az éghajlatváltozás és következményei megismerésének és megelőzésének olyan előnyei lehetnek, amelyekkel korábban nem számoltunk.”

A közlemény szerint az energiagazdálkodás és a közlekedéspolitika területén bekövetkezett változások miatt szerte a világon drasztikusan megnőtt a légszennyezés, ami miatt minden évben több millió ember hal meg. Ugyanakkor ennek a politikának a változása csökkenthetné a mozgásszegény életmódból és a közlekedési balesetekből származó halálesetek számát is.

A közleményben a WHO főigazgatója, Margaret Chan is helyt adott véleményének: „rendkívül erős bizonyítékaink vannak arra, hogy az éghajlatváltozás veszélybe sodorja az ember egészségét”.

„Léteznek megoldások, és határozottan kell fellépnünk a káros következmények megelőzése érdekében” – mondta Chan.

A számos témát érintő konferencia, amelyen mintegy 300 résztvevő jelent meg, augusztus 29-ig tart.

Az éghajlatváltozásra visszavezethető betegségek és események következtében minden évben emberek tízezrei vesztik életüket.

 


Címkék:

Még több hír