Együttműködésre szólít fel Franciaország az ILIÁ ellen

98922
Együttműködésre szólít fel Franciaország az ILIÁ ellen

Laurent Fabius francia külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának 5 állandó tagjának támogatását kérte az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet elleni küzdelemben.

A francia parlamentben felszólaló Fabius azt mondta: „Azt szeretnénk, ha a térség országai, az arab országok, Irán és az ENSZ BT 5 állandó tagja közösen támogassa az ILIÁ elleni küzdelmet.”

Fabius kitért az amerikai újságíró, James Foley kivégzésének hírére is: „Ez az aljas gyilkosság megfelelőképpen bemutatta a barbárok kalifátusának valódi arcát” – mondta. Fabius azt is elmondta, hogy az ILIÁ a terrort arra használja, hogy felkeltse az európai sajtó figyelmét.

Fabius azt is hozzátette, hogy az ILIÁ láthatólag békén hagyja a szíriai államelnököt, Basar Aszadot, aki korábban szabadon engedte a terrorszervezet vezetőit.

 


Címkék:

Még több hír