Gauck bírálta Európa menekültügyi politikáját

Nemcsak a határokat, hanem a határra érkező embereket is védelmezni kell, mondta Gauck

113493
Gauck bírálta Európa menekültügyi politikáját

A német köztársasági elnök, Joachim Gauck szerint Európának nagyobb szolidaritást kell mutatnia a menekültek iránt.
Gauck a Protestáns Akadémia menekültek védelméről szóló konferenciáján szólalt fel, és elmondta: a menekültek biztonságot keresnek Európában, tiszteletben kell tartani az emberi méltóságukat.
„Az Olaszország és Málta kikötőibe érkező menekültek nemcsak Olaszországra és Máltára tartoznak” – mondta Gauck, aki azt is hozzátette: a menekülteknek joga van ahhoz, hogy Európa több tiszteletet mutasson irántuk. Hangsúlyozta, hogy az európai országoknak közös menekültpolitikát kell kidolgozniuk, minden menekültnek meg kell adni a jogait, és nem szabad visszaküldeni őket anélkül, hogy meghallgatták volna, miért kellett elmenekülniük országukból.
A tenger sem törvényen kívüli terület, az emberi jogok ott is érvényesek, mondta Gauck: „Európa közös menekültpolitikájának nemcsak a határokat, hanem a határra érkezők életét is védelmeznie kell.”
Gauck felhívta a figyelmet arra, hogy minden nap érkeznek a hírek az újabb és újabb, menekülteket szállító hajókról: „Nem akarom ezt rutinszerűen átlépni. Európában senkinek nem szabad ezen átlépnie” – mondta, és hozzátette: minden országnak felelősséget kell vállalnia a menekültügy kérdéseiben.


Címkék:

Még több hír