Újra meg akarják nyitni a török iskolát Rodoszon

112250
Újra meg akarják nyitni a török iskolát Rodoszon

A mintegy 400 évig oszmán fennhatóság alá tartozó Rodoszon élő muszlimok azt szeretnék, ha újra megnyitnák azt a török iskolát, amelyet 42 évvel ezelőtt felújítás céljából zártak be.

Az oszmán állam tisztviselői közül Fethi Pasa volt az, aki az oktatás előmozdítására 1856-ban kezdeményezte a Süleymaniye iskola létrehozását, amelyet a muszlimok Török Iskola néven emlegetnek. Azonban az iskola 1972 óta zárva tart, így megszűnt a lehetőség, hogy a környéken élő mintegy hatezer török származású polgár anyanyelvi oktatásban részesülhessen.

A 84 éves Süleyman Bazlamba, aki maga is a török iskolában végzett, azt mondta: „Isztambulban van olyan iskola, ahol görög nyelven folyik az oktatás, de Rodoszon nem lehet török nyelven tanulni. Azt szeretnénk, ha újra megnyitnák az iskolát. Az én családom még Szulejmán szultán rodoszi győzelme után települt át ide Anatóliából. Én magam Rodoszon születtem. Hat éves voltam, amikor a Török Iskolába kezdtem járni, itt tanultam meg írni-olvasni.” Azt is elmondta, hogy diáksága idején a sziget Olaszország uralma alá került, így az iskolában olasz és török nyelven is oktattak.

Bazlamba elmondta, hogy nemcsak írni és olvasni tanult meg törökül, hanem vallási nevelést is kapott, ám a sziget mai lakói meg vannak fosztva ettől a lehetőségtől.

„Minden reggel egy órás török írás-olvasás oktatással kezdődött a nap. Aztán a török tanár helyét az olasz vette át a tanteremben. A vallás alapjait is ebben az iskolában tanultam meg, a vallási órákat török tanárok tartották.” – emlékezett vissza, és hozzátette: a török nemzetiség számára rendkívül fontos lenne Rodosz egyetlen török iskolájának újbóli megnyitása.

Szomorúan telik a Ramadán Rodoszon

Bazlamba azt is elmondta, hogy az utóbbi években szomorúan telik a Ramadán Rodosz szigetén, hiányoznak a régi szép napok.

„Régebben Ramadánban számos rendezvényt tartottak. Édességeket készítettek, vacsorákat szerveztek. A családok a böjt megtörésétől hajnalig együtt töltötték az időt. Most már ennek nincs kultúrája, csak vágyakozunk a régi Ramadánok után. Ha az iskolát megnyitnák, az újjáélesztené a kultúrát és támogatná a közösséget, újra összehozna minket” – zárta szavait Bazlamba.

 


Címkék:

Még több hír