Az egész világ elítéli az ILIÁ tevékenységét

Elítélték a moszuli török konzulátus megtámadását.

93083
Az egész világ elítéli az ILIÁ tevékenységét

A Törökország kezdeményezésére sürgősen összeült NATO, az Amerikai Egyesült Államok, az Arab Liga és az Európai Unió is elítélte a támadást, és közölték, hogy készek az együttműködésére a krízis elhárításában.
Az ENSZ felszólította tagállamait, hogy fagyasszák be az ILIÁ terrorszervezet pénzeszközeit, valamint léptessenek életbe utazási tilalmat és fegyverembargót. A Görögországban összegyűlt EU és Arab Liga külügyminiszterei is elítélték a moszuli támadást, és az együttműködés mellett döntöttek.
Az Iráni Külügyminisztérium szóvivője, Merziye Afham is súlyosan elítélte írásos közleményben az Irakban zajló terroristacselekményeket, különösen a török konzulátus lerohanását. A rendkívül aggasztónak nevezett eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy a diplomáciai küldetést és az azon dolgozókat a végsőkig tisztelni kell.
A szóvivő hozzátette, hogy Irán a leghatározottabban támogatja az iraki államot és népet a terrorizmus ellen folytatott közdelemben, és felszólította Irak népét, hogy őrizzék meg egységüket a terroristák ellen folytatott harcban. Kifejezésre jutatta reményét, hogy Irakban mielőbb helyreáll a béke és biztonság.
A brit Külügyminisztérium írásos közleménye szerint „rendkívül aggasztónak találja az Irakban kialakult állapotot és a török állampolgárok és konzulátus ellen intézett támadást”.
Emellett Nagy-Britannia azt is közölte, hogy nem tervezi Irakba küldeni katonáit. William Hague külügyminiszter elmondta, hogy országát mélyen aggasztja az iraki helyzet, de nem tervez katonákat küldeni Irakba, Irakban rendelkezésére áll a fenyegetéssel való leszámoláshoz szükséges katonai erő.
Az olasz Külügyminisztérium szintén írásos közleményben jelezte, hogy elítéli Öztürk Yilmaz török főkonzul és munkatársai elrablását. Emellett biztosította a baráti Törökországt támogatásáról és szövetségéről.


Címkék:

Még több hír